A hörcsögtartásról

2011 január 16. | Szerző: lustre

 Az itató jól bevált. Néha éjjel is hallom, ahogy a fémcsövet két kis markába fogva lefetyeli belőle a vizet. Höri soha nem szerette, ha tálban raktam ki neki vizet, ki nem állhatta, ha keresztülgyalogolt rajta, és nedves lett a bundája, és a tejet is addig hagyta megaludni a kupakban, míg egészen szilárd nem lett. De az itató valamiért megtetszett neki.

A mókuskerék is, de azt végül elvettem tőle. A mókuskereket ugyanis nem arra használta, mint más, egyszerű kisállatok, nem Höri ennél sokkal agyafúrtabb. Megvárta, míg a folyamatot ásás, alomrendezgetés következtében jó sok forgács gyűlt a kerék alá, olyan sok, hogy a kerék már egyáltalán nem is tudott forogni. Ekkor már gyerek játék volt a külsején felmászni, és meglógni a terráriumból, habár a mai napig nem értem, hogyan élhette túl az asztalra, majd az asztalról való lenyekkenést. De túlélte, méghozzá a legkisebb sérülés nélkül, erre utal az a sebesség is, amivel szinte lehetetlenné tette, hogy elkapjuk, és visszategyük, villám gyorsasággal szelelt el mindig az utolsó pillanatban az ujjaink közül. Kétszer lógott meg a terráriumából, a második után vétóztam meg a mókuskereket.

Nem mintha nem szeretne ott egyébként. Szép, tágas otthona van, jó sok forgáccsal, egy mindig teli magostállal, egy kék műanyagkupakkal, amibe tejet, vagy az itató megkedvelése óta tejfölt szokott kapni. A hörcsögök elméletileg mindenevők, azaz nem csak növényi táplálékra, hanem fehérjékre is szükségük van. Höri ezt rendszeresen tudtomra adja az üres kék kupak nyalogatásával és rágcsálásával. Jól megértjük mi egymást… Egyébként a tejfölt különösen szereti. Meg a sajtot. Ebben nagyon hasonlítunk, bolondulunk a tejtermékekért. A gyümölcsök, zöldségek terén már válogatós. A paradicsom az egyik kedvence, de például az almát csak ímmel-ámmal fogyasztja el, mintha azt mondaná, hé haver, van neked ennél jobb is, csak nem adod ide. Tény, hogy alapelvem, ha valamit főzök, vagy valamilyen ételt készítek, amihez gyümölcs, zöldség kell, abból mindig vágok neki egy darabkát, hadd örüljön, de néha elfelejtem, és olyankor mintha jogos szemrehányással nézne rám. Már persze olyankor, amikor kidugja az orrát a fészkéből, amit ilyenkor télen nem gyakran tesz meg.

Nagyon kényelmes, meleg fészket épít magának forgácsból, és apró darabkákra szaggatott papírzsebkendőből, szinte mániákusan. Ha a papír zsebkendő már teljesen miszlikbe van aprítva, és már nagyon unatkozik, elkezdi szétszaggatni a WC-papír gurigákat, amiket tereptárgyként, és búvóhelyként rakok be neki minden almozás után, nem mintha idebent lakásban bármitől is félnie kellene egyébként. És ha a gurigák elfogytak, hát leás a terrárium alján lévő papírokig, amiket ugye azért rak le az ember a forgács alá, hogy almozáskor majd egyszerűen ki lehessen mindent velük együtt borítani, kisebb darabokra tépi, és felráncigálja őket a felszínre. Végül ezek is szép lassan beépülnek a fészekbe. Néha a fészket még költözteti is a terrárium egyik végéből a másikba, és nem telik el úgy nap, hogy egy új járatot ne fúrna az eddig beomlottak helyére, a forgács ugyanis nem képes hosszú távon megtartani az alakját.

Egyszóval ilyenkor télen jobbára téli álmot alszik, amit nagyon egyszerű szabályok alapján valósít meg, zömmel a fészkében szundikál, ahelyett, hogy kint szaladgálna, és megmutatná magát a vendégeknek, akik még sosem láttak ilyen aranyos és kicsi törpehörcsögöt, majd, mikor megéhezik, akkor előjön, bekebelez néhány magot (csak a kedvenceit, a többi rendre megmarad a tál alján), iszik az itatóból, fúr néhány alagutat, majd visszamegy aludni. A téli álom néha már novemberben elkezdődik, néha viszont csak december végén, attól függően, mikor utazunk el itthonról hosszabb időre, ugyanis csak akkor tud lehűlni annyira a lakás, hogy Höri észrevegye, beköszöntött a tél.

Más hörcsögökkel ellentétben azonban Höri nem készít éléskamrát magának, nem rejt el a terrárium különböző pontjaira magokat, vagy gyümölcsdarabkákat, nemes egyszerűséggel úgy döntött, az ő éléskamrája a magostálban lesz. Ezért gondolom azt, hogy Höri kimagasló értelmi képességekről tesz tanúbizonyságot, meg hát ott volt ugye az a mókuskerekes ügy is. Az idő múlásával talán egyre ravaszabb és ravaszabb lesz, jelenleg másfél éves vénlány.

Volt párja kezdetben, vagyis mi vettünk mellé egy hím példányt is, és együtt éldegéltek egy darabig, mint két jó testvér. Höri ugyanis sosem szégyellte kimutatni ellenszenvét bármilyen párosodási kísérlettel szemben, és mivel ő volt a nagyobb és az erősebb, szegény kis hím hiába szeretett volna kishörcsögöket. Aztán nem sokkal később elpusztult, mai napig remélem, hogy nem Höri keze által, és azóta csak egy törpehörcsög lakik a nagy terráriumban. Néha észreveszem, hogy csak ül a tálja szélén, és réveteg tekintettel nézi a magosdobozt, amin két vidám hörcsög szimatol, de talán csak az emberek szentimentalizmusával értelmezem félre a kihívó, és területvédő törpehörcsög harci jeleit…

A mókuskerék nem jött be, így megpróbálkoztunk a hörcsöglabdával. Hamar rájött a használatára és azóta is nagyon szeret barangolni a lakásban, kimondottan az ágy alatt, meg a szekrény alatt, meg a fotel mögött, mintha tudva-tudná, hogy onnan a legnehezebb kiszedni. 20 percnél tovább ugyanis nem jó bent hagyni, egy ilyen kicsi állat nagyon hamar elfárad a nagy rohangálásban, és könnyen kiszárad víz, vagy lédús gyümölcsök majszolgatása nélkül. Höri nem mindig szeret kiszállni a labdából, máskor azonban már 6 perc után odagurul az asztalhoz, amin a terráriuma van, és csak üldögél ott, amíg vissza nem teszem.

A hordozóját viszont ki nem állhatja. Abba szoktam beletenni alomcserekor, ez mindig egy kész horror számára. A jól megtervezett, gondosan kivitelezett és napok hosszú munkájával felépített fészke és alagútrendszere a pillanat tört része alatt vándorol egy műanyag zacskóba, majd a szemetesbe, és mikor visszarakom, egy legyalult, idegen, friss forgácshalomban találja magát, pár zsebkendő társaságában, amit még senki sem szaggatott szét és nem hordott egy kupacba. A magostál és az itató azért fix pontot képeznek megváltozott környezetében. A kupakot mindig cserélem, habár mindig ugyanolyan kékre. Nem tudom, észreveszi-e.

Több napos eszeveszett tépdesés, darabolás, szétrágás, kaparás, ásás, tömörítés, további szaggatás után végre készen áll a fészek, és az alagútrendszer, melybe jóérzéssel költözik be, csak hogy egy hét múlva átalakítsa az egészet, vagy átköltöztesse egy másik sarokba. Höri igazi építőművész, és mindig új alkotásba kezd. Akinek ennyi szabadideje van, nyugodtan megteheti, hogy időnként mindent előlről kezd.

Beadandó dolgozat – IKBA08-23-N

2011 január 1. | Szerző: lustre

 A következő kép és videósorozatot az Információtechnológia, könyvtárgépesítés (digitális média, digitalizálás; könyvtári informatika IV.) című tantárgyra készítettem beadandó dolgozat gyanánt, digitalizálás témakörben.

Oktató: Knoch László

 

Eredeti fotó:

http://kepfeltoltes.hu/110101/eredeti_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A virágról a képet 2 hónapja fotóztam Spanyolországban, egy szálloda erkélyén. A módosított változatai:

http://kepfeltoltes.hu/110101/3622966481_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/110101/562301792_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/110101/12225166453_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A háziállatokról készült videót feltöltöttem a YouTube-ra:

A beadandó dolgozat készítése közben:

http://kepfeltoltes.hu/110101/P1010110_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

 

Wittmann Zsuzsanna

informatikus könyvtáros II/1. évf.

Pécs

Csöpögő sorok

2010 szeptember 8. | Szerző: lustre

 Jobban szeretem azt hordani, ami nekem tetszik, és ami nekem áll jól, ezért általában nem követem a divatot (hacsak annyiban nem, hogy hiába akarok bőszárú farmert venni, ha egyszer most a csőszárú divat, és szinte sehol sem lehet a másikat kapni). Mégis ma komolyan elgondolkodtam, hogy beállok a sorba, és veszek egy gumicsizmát. Talán a gumicsizma már lemenő ágban van, nem tudom, nem igazán követem az ilyesmit, de abban biztos vagyok, hogy tavasszal még hemzsegtek a gumicsizmás nők verőfényes napsütésben is az utcákon.

Olyan felhőszakadás volt ugyanis ma, és olyan hirtelen, hogy szinte az esernyőmet sem tudtam kinyitni olyan gyorsasággal, hogy meg ne ázzak. Esernyő alatt ugyebár kevésbé zavaró, nem potyognak a fejemre a vízcseppek, talán az idegesít az esőben leginkább. A cipőm viszont mindig beázik. Még nem volt olyan cipőm, ami ne ázott volna be, bár lehet, bennem van a hiba, és mindig mellényúlok. Úgyhogy maradt a gumicsizma. Hátha az végre vízhatlan lesz.

Rájöttem továbbá, hogy azok fiatalok, akiket acélbetkós bakancsaik miatt úgy sajnáltam a nyáron (nem lehetett kellemes 40 fokban), bámulatos előrelátásról tesznek tanubizonyságot, ahányszor kilépnek az ajtón, az év bármely szakaszában: ha hirtelen és váratlanul elered az eső, az ő bakancsuk biztosan nem ázik be.

Nem tudom, mi lenne velem Londonban például. Ott állítólag mindig esik. Vagy ha nem is 24 órán keresztül folyamatosan, de igen gyakran. Vagy Skóciában. Éppen ezért nem is vágyom azokra a helyekre, Skócia állítólag gyönyörű, az angol nyelvet pedig imádom, gondolkodtunk is rajta, hogy Erasmus-szal kimehetnénk egy fél évet, de azt hiszem, az időjárás jelentősen lelohasztja a lelkesedésemet. (Jó persze, az Erasmus-t nem ilyen jelentéktelen indok miatt vetettük el, hanem legfőképpen azért, mert nincs mind a kettőnknek ugyanabban a városban Erasmus lehetősége.)

Amit viszont nagyon kedvelek, az a vihar. Odabentről. Nagyon hangulatos nézni az elemek tombolását az ablaküvegen keresztül, a finom melegből, talán még egy jó kis forró csokit is kortyolgatva… A tavaszi rengeteg esőzéssel sem volt akkora problémám, mert javarészt otthon tudtam maradni a négy fal között, akkorra már véget ért a szorgalmi időszak. Ha valaki biztosítja, hogy ne kelljen még az orromat se kidugnom otthonról, akkor felőlem akár hónapokig is eshet. Bát lehet, egy idő után az otthon ücsörgést is megunnám. Ki tudja.